Bár magam nem tartozom közéjük, gondolataim ilyenkor azok körül forognak, akiket ez igazán érint. És kedvezőtlenül érint. Nevezetesen: akiket a téli időszámításra való átállás mai éjszakája – és még jó néhány ezt követő – komoly erőpróba elé állít.

Azokról van szó, akiknek az éjszaka nem a kedves napszakuk. Az átlagosnál rosszabb alvók, vagy akiknek a szervezete kevesebb alvással is beéri – tehát az éjszaka hosszát másként mérik, mint mi, a durom-alvók. Azok, akik alig várják, hogy megvirradjon, de legalábbis a korán kezdő rádiók megszólaljanak.

Akik kora hajnalban, abban a hiszemben kolbászolnak a lakásban, hogy mozgásuk észrevétlen marad. Akik már kora reggel a TV távirányítóját nyomogatják vagy éppen a Facebook-on barangolnak, uram bocsá’, posztolnak.

Őket kiváltképp megviseli az óraátállításnak ez az évente ismétlődő körforgása, az idő kerekének ez a mesterséges visszafordítása. Hiszen az éjszaka ezen „viharvertjeinek” az egy órával hosszabb éjszaka valóságos istencsapása.

Ám emlékeztessük őket arra, hogy a világ – ebben az összefüggésben legalábbis – egyelőre igazságos, a dolgok egyensúlyban vannak. Ugyanis ezt a plusz egy órát, amit ma éjjel rájuk mérnek, azt márciusban attól a többségtől vették el, akik a fentebb körülírt „mellékhatásoktól” nem szenvednek, tudják, mit kezdjenek egy szép, csöndes, nyugodt és hosszú éjszakával. Még akkor is, ha „csak” alvással töltik.

Amikor az óra visszaállításával ily módon helyreáll a világ rendje, örülnünk kell, hogy ezt a tavaszi óra-elvételt az illetékesek is csak átmenetinek tekintik. S amit akkor elvettek, azt most visszaadják. És nem gondolkodnak azon, hogy az elvett órákat megtartsák. Bár, ne adjunk ötleteket!

Azoknak pedig, akiknek mégis csak gond ez a ma éjjeli plusz-óra, ezúton hívjuk fel a figyelmét: az éjszaka Nem csak alvásra való! És lehet, van valaki, aki ezzel a gondolattal messzemenően egyetért. És nincs is messze ez az illető!

- rigi -