Bizonyosan feltűnt már a kedves olvasónak is, hogy egy sajátosan magyar, új vírus terjed a közbeszéd világában. Ez a vírus igen fertőző, rendkívüli gyorsasággal szóródik és az ember beszédközpontját támadja meg.

Nevet még nem adott neki az orvostudomány, egyelőre a jelenség szerint tartják nyílván. A dolog ott érhető tetten, amikor a „páciens”, azaz a nyilatkozó, a beszélő többször is azt mondja, hogy „még egyszer mondom”.

„Még egyszer mondom” ismételgeti, mint aki abból a indul ki, hogy a közönsége (riporter, hallgatóság)) alapállásban debil, vagy legalábbis gyenge szellemi képességű és a nyilatkozó által lényegesnek vélt mondandót csak sokadik hallásra képes befogadni.

„Még egyszer mondom” – terjed a kór, már-már megállíthatatlanul, vakcina, ellenszérum kifejlesztésére még laboratóriumi vizsgálatok sem kezdődtek. Sokáig itt lesz a járvány, védekezésre esély sincs, s csak reménykedhetünk abban, hogy egyszer talán elhal a dolog magától.

„Még egyszer mondom” – sulykolja mondandóját a beszélő, amolyan mentális dadogás módjára, miközben egyre ingerültebbnek tűnik. Hogy is ne lenne az, amikor a hallgatóság – nyilvánvalóan szánt szándékkal, de legalábbis pusztán az irritálás céljával – nem hajlandó tudomásul venni a közlendőt.

„Még egyszer mondom” – ismételgeti, mert a beteg szerint közlendőjének súlya, személyének pozíciója, beosztása nem tűrheti az ellentmondást, a szurkaként feltett sunyi kérdéseket; hogy az ellenérvekről ne is beszéljünk.

Félreértések elkerülése végett: bizonyára a kedves olvasó is rájött, hogy a kórt legelőször bizonyos kormánypárti hivatásos nyilatkozók „hozták be”. Úgy kell beszélni, hogy bármit is kérdezzenek tőlük, mindig könnyen visszatérhessenek a vezér-gondolatukhoz. „Még egyszer mondom” – előzik meg a nem kívánatos tartalmakat és mantrálják a mantrálni valót. Mára azonban, hiába, no, a kór terjedésével a teljes politikai spektrum képviselői, mi több, más média-személyiségek is átvették ezt a stílust.

Ez a „Még egyszer mondom” – bár igen hatásos eszköznek mutatkozik a nyilatkozó szempontjából, tehát erős vírus – egy dolgot nem tud elfedni. Azt, hogy a fertőzött személynek nincsenek érvei, képtelen másként megvédeni álláspontját; nem képes, de nem is kíván egy vitába beleállni.

És valahogy az az érzésem, mintha ez a „Még egyszer mondom” hétköznapi életünk egyre több szegmensét fertőzné meg: egyre kevésbé toleráljuk a kritikát, az ellenvéleményt és végképp nem tudunk mit kezdeni az érvekkel.

„Még egyszer mondom…”, repetázik önmagából a beszélő. Pedig az esetek többségében jobb lenne, ha egyszer sem tenné.

- rigi -