Politikai belháborúk dúlnak még a nálunk megszokottnál is nagyobb hevességgel. A sajtó pedig – tisztelet érte - teszi a dolgát: megszellőztet, oknyomoz, feltár, leleplez, és ahogy azt már megszokhatta, falakba ütközik.

Minden ügynek, sztorinak mindig van egy viszonylag érthető indítása, ahogy és amikor bekerül a médiába. Van egy értesülés, előkerülnek dokumentumok, bizonyítékok. Megszólalnak érintettek, közszereplők, hivatalok és hivatalosak. Az olvasók-nézők-hallgatók szentháromsága bízhat benne: az oknyomozás sikerrel a végéhez ér, a tényekre-történtekre fény derül. Megtörténik a leleplezés, beindul a számonkérés, levonható a tanulság. Következmények, esetleg egy kis utóélet. Hát, így valahogy.

Transzparenciában bizonyosan ez volna az úzus. De Transzparencia távol van tőlünk, vagy pontosabban fogalmazva, mi vagyunk távol tőle.

Megszokhattuk már, hogy a még oly nagy ívűen berobbanó, országos leleplező sztorik is, mint mondjuk a Trafik-Mutyi vagy a Portik-Laborc ügy – a kiegyensúlyozottság szabályainak ily módon is eleget téve – rövid és sokat ígérő felívelő szakaszt követően, megjósolhatóan lendületüket vesztik, leszálló pályát írnak le.

Elakadnak, fennakadnak, megrekednek a hazai politika által évtizedek óta szisztematikusan és nagy hatékonysággal felhúzott falakban, védőgátakban, jogszabály-hegyekben, politikusi arroganciában, a kéz-kezet mosásban, az”igazán mi sem vagyunk érdekeltek az igazság kiderülésében” felfogásában.

Ugye, ez ismerős? Ezt mi így szoktuk meg, ha úgy tetszik, így szocializálódtunk. Fentiek ellenére is eligazodunk az ügyekben, követni tudjuk őket, állást foglalunk és kinyilatkoztatunk, hőbörgünk, vagy csak dohogunk, mindegy is. A lényeg, hogy értjük, vagy érteni véljük.

Az egykori amerikai elnök, Nixon bukásához vezető „Watergate” ügy a maga kuszaságával sem lehetne Magyarországon több egy egyszerű jövedéki kihágásnál.

Vélhetően ezért nem értenek bennünket a világban, benne szűkebb pátriánkban, az EU-ban. Képtelenek felfogni, hogy mi másképpen edződtünk, valahogy másként vagyunk kódolva. Számunkra normális az, ami máshol, másoknak nem. És akkor számon kérik rajtunk az átláthatóságot.

Nem vagyunk mi ablak, Transzparencia meg egy másik ország.