Világjárványhoz hasonlóan terjed a polémia: most akkor tényleg világ-vége lesz alig egy hónap múlva? Szegény maják pedig azt jósolták, december 21-én bevégeztetik bolygónknak, és vele útitársainak is.

Hát ennyi lett volna? Hogy fog ez kinézni? Miért pont most? Rosszak vagyunk és megérdemeltük? Mi van utána? Hívők és szkeptikusok, még azok is, akik flegmának mutatják magukat, napok-hetek óta foglalkoznak vele, de tudatalattijukban legalábbis ott motoszkál a dolog.

Tudjuk, érezzük, nem lehet ez komoly. Csillagászok, tudósok nem támasztják alá, hivatalos források erre vonatkozólag nincsenek; nemzetközi szervezetek nem tanácskoznak róla. És mégis: valahogy velünk van a téma, itt van a levegőben.

Többségünk persze lazán kezeli, komolytalannak tarja, viccelődik rajta. Hogy majd a CNN élőben fogja közvetíteni, aki lemarad róla, másnap a neten letöltheti. Ha-Ha!

Sokan jó üzletet látnak benne, kihasználják. Ötleteket adnak, miből és mennyit érdemes felhalmozni, túlélő készleteket képezni. Élelmes utazási irodák maja és azték helyszínekre szerveznek utakat, mondván, onnan jobban látni majd a világvéget. Olcsóbb is egy ilyen út, hiszen csak egy irányba kell jegyet venni. Csak tessék-tessék.

Emberek máris összejöveteleket szerveznek, hogy együtt várják e jeles pillanatot.

Valljuk be, ilyenek vagyunk. Meghökkenünk, elborzadunk, mégis, szeretünk eljátszani az ilyen sötét és félelmes gondolatokkal. Valahogy elvonja figyelmünket hétköznapi és egyre csak gyarapodó gondjainkról, frusztrációinkról.

Élvezzük benne azt is, hogy mindenkivel szinte azonnal könnyű témát találtunk, így, vagy úgy, mindenki értékeli, kommentálja, saját verziójával vagy éppen víziójával fűszerezi. A téma felajz, vagy éppenséggel megnyugtat. Kinek mit.

S még a legszkeptikusabb is azon kapja magát, hogy a bevásárlókosarába azért betesz egy-két tartós élelmiszert, gyertyát, gyufát, csokoládét.

Végül is, mit lehessen tudni?