Egy pszichiáter megkérdezné: Akarsz róla beszélni?

A kenyerem egy izmos hányadán, valószínűleg, már túl vagyok. A serclinél még nem járok, abban pedig nagyon bízom, hogy ez nem kölcsönkenyér. Merthogy az meg visszajár.

Pestiesen szólva: nem vagyok már mai gyerek.

A jól és sokat alvók közé vagyok sorolható, és alvásaim során többször álmodom, mint sem. Olyan azonban, mint ma éjjel, még nem esett meg velem.

Azt álmodtam ugyanis, hogy egy álombeli cselekménysor közben elalszom és álmodom. Amolyan színház a színházban, állam az államban módjára. Az egész nagyon hitelesnek tűnt.

E második, „belső” álmomból felébredtem ugyan, de a valós idejű álmom és a ma éjszakai alvásom ezzel nem szakadt meg.

Arra, hogy ebben a „belső” alvásomban mit álmodtam, sajnos, nem emlékszem. Kár. Lehet, hogy így ment el az ötösöm a jövő heti lottón, vagy valami nagy és rejtett titokra bukkantam? Ki tudhatja?

Azt mondják, ilyen esetekben elő kell venni a Nagy Álmoskönyvet és megnézni, milyen megfejtést kínál éjjeli álmomra.

Most már teljesen ébren vagyok.

Felfogom, hogy vannak, akik tudnak „nagyokat álmodni”. Viszont az úristennek sem akarnak belőle felébredni, pedig az a kis fajansz edényke az ágyuk alatt már igencsak tele van.