Történelem, romantika, kaland, külön-külön és vegyítve – egy termékeny szerző boszorkánykonyhájának virtuális étlapján.

Írónak nem születik az ember, csak azzá lesz, ha nem vigyáz kellően. Mióta ír? Milyen késztetésből?

Olybá tűnik valóban nem ügyeltem eléggé, mert írásra adtam a fejem, bár most már kicsit sajnálom, hogy nem kellően korán. Persze, mi az a negyven év, amit az ember "tollon kívül" tölt, nem igaz? Voltaképpen az indíttatás a nagyapámtól ered, aki úgy nyolcéves koromban elvitt a szombathelyi Berzsenyi könyvtárba, és el is magyarázta, hogy mit jelent az a sok különleges dolog, amiről olvasok. Később, úgy harminc körül, írtam néhány kisebb novellát, még kisregényt is, amelyek - úgymond - "érdeklődés hiányában" nem jelentek meg, de kárba mégsem vesztek: ragyogóan be lehetett velük gyújtani.
Voltaképpen az ELTE-n eltöltött egyetemi évek alapozták meg a későbbieket, mivel bölcsész lévén félévente dolgozatot kellett írnunk, ami levéltári és egyéb kutatásra épült. Amikor a regényírással komolyabban kacérkodni kezdtem, és elhatároztam, hogy történelmi regényeket írok, a homályból újra előbukkant a sok öröm, amit nekem a kutatás jelentett.

És hogy miért éppen efféle elfoglaltságot képzeltem idősebb koromra? Talán pedagógus mivoltomnak köszönhető, hogy szeretnék valamit át-, vagy továbbadni. Megtapasztaltam, milyen keveset tud az átlagember a magyar történelemről, vagy a történelemről általában, s mint ilyent, mennyire könnyű tévútra vezetni. Így döntöttem el, hogy elsősorban történelmi regényeket írok, olyanokat, amelyekben a lehető legkevesebb a fikció, s a legtöbb a tényanyag.

Könyvespolcnyi kötete jelent meg eddig, termékeny szerző. Mik a témái könyveinek, műfajilag hova sorolhatók?

Eddig huszonhét kötetem jelent meg, s korántsem csakis a történelmi regény műfajában. Húsz regényem kifejezetten romantikus, és elsősorban női olvasóknak írtam. Ám senki ne gondolja, hogy könnyed olvasmányok, még ha a könyvek külseje és sorozat jellege ezt sugallja is. Nem holmi anyós-vő ellentét, vagy fiatal pár és idős rokonság antagonizmusokra épülő harcáról tudósítanak. Kivétel nélkül élethelyzeteket mutatnak be, olyasmit, ami bárkivel megtörténhet. Írtam a soha nem látott apját Dél-Afrikában kereső lányról, görög munkavállalók tragikus sorsáról, amerikai színésznőről, aki görög kisgyermeket fogad örökbe, spanyol tanítónőről, aki kétségbeesetten bizonygatja,hogy ő is ér annyit, mint a férje eltitkolt barátnője. Szóval, sok mindenféléről, néha egy kis krimivel, szerelemmel fűszerezve a történeteket.
E romantikus kategóriába sorolt könyveket a tisztelt érdeklődő olvasó ne keresse a nevem alatt, mert kivétel nélkül írói álneveken születtek, ámde facebook-oldalamon az írói albumomban mindegyik megtalálható.
Aztán írtam könyvet kiskutyáról, ami voltaképpen az emberekről szól, és erősen megkérdőjelezi, hogy adott helyzetekben "ki is az állat". Írtam kalandregényt, Ezüsthegy címmel, de biztosan állítom, hogy a szívemhez legközelebb mégis a történelmi vonulat áll.

Sokat utazik. Ezt mi motiválja? Felfedezés, erőgyűjtés, a lazítás szándéka? Mikor érzi úgy, hogy az uti élményből könyv születhet?

Hogy sokat utazom, az kissé túlzás, mert sosem annyit, mint amennyit valójában szeretnék. A történelmi regényekhez szükséges anyaggyűjtésből nem maradhatnak ki a megfelelő helyszínek, mert szeretem látni a környezetet, a tájat, ahol egy adott esemény bekövetkezett, és kiváló segítők ebben a helyi múzeumok. A burgenlandi és a magyarországi, felvidéki várak, vagy az akkoriban Tengermelléknek hívott horvát tengerpart - Splittel, Trogirral - kihagyhatatlanok.
A romantikus regényekben pedig igyekeztem olyan helyszíneket választani, amit sokan ismernek, és ahol jártam már, de előfordult - például Korfu és Kréta esetében -, hogy kifejezetten egy készülő könyv miatt mentünk oda nyaralni. Ilyenkor persze nem a tengerparti heverészés a fő program (soha nem is volt!), hanem kocsit bérelünk és jövünk-megyünk. Állandó segítőtársam ez ügyben Zsuzsa, a feleségem, aki nélkül fele ennyire sem lenne gördülékeny a dolog. Valójában mindent átvállal, hogy jusson elég időm az anyagok szortírozására, a kutatásra és az írásra. És később ő a legelső, és rettenthetetlen kritikusom.
Ebből is látható, hogy inkább az utak, a tapasztalatok adnak újabb inspirációt a születendő könyvekhez, s úgy gondolom, pihenni ráérek később, úgy 120-140 éves korom után, bár, ha jobban meggondolom, akkor meg már minek, nem igaz?
Minden újabb élmény megmozgat, s mivel kerüljük a kommersz, turisták által látogatott helyeket, és igyekszünk minden lehetőséget megragadni, hogy az ottaniakkal beszélgessünk, barátkozzunk, igen gyakran megjelenik valamelyik könyvben egy ottani karakter, vagy érdekes pszichikum, legyen bár negatív, vagy pozitív szereplője a sztorinak.

A magyarság eredete kiemelten is témája néhány kötetének. Miért?

Talán azért foglalkoztam kissé többet a magyarság történetével, mert Kodolányi, Passuth és Herceg Ferenc történelmi regényein nőttem fel, már ha növésben lévőnek tekinthető egy 20-30 éves ember. És, amint mondtam, erről az időszakról tud a legkevesebbet az átlag magyar olvasó. Megkutattam hát a témát oda-vissza, aztán kidobáltam a vállalhatatlan, vagy légből kapott teóriákat. Utóbbiak az elsődlegesen összeszedett anyagnak legalább a felét jelentették. Ami visszamaradt, azt erősen górcső alá vettem, s mivel nem vagyok történész, azt a módszert folytattam, hogy ha több forrásból leltem bizonyítékot, akkor maradhatott, ha nem, elvetettem. Aztán abból, ami a gyűjteményből megmaradt, igyekeztem minél többet bedolgozni a regényekbe. Legtöbb esetben ez elérte a 90-95 %-ot, ezért vannak teli a könyveim tényanyaggal.
Másfelől azért dolgoztam fel elsősorban magyar témákat, mert külföldi történelmi regényírók műveivel tele az ország, de amikor elkezdtem, magyar még kevés volt. S miről írjon egy magyar szerző előbb, mint itthoni eseményekről, már csak a tisztesség okán is. Ezért született meg a Honfoglalás-trilógia, és annak az időbeni és tematikus folyatása, a Viharlovasok-sorozat első kötete, „A táltos fia”címmel.
Most van folyamatban egy korábban megjelent regényem második, átdolgozott kiadása, ami a Tatárjárás-trilógia címet viseli, s a kötetek címe: A végső tenger. November elejére várható a piacra kerülése. Azért meg kell jegyeznem, hogy ha ma valaki történelmi regényírásra adja a fejét, óhatatlanul is beleütközik bizonyos politikai érdekekbe, és főként a magyarság őstörténetével kapcsolatban jelentkezik ez eklatáns módon. Gyakorta megkérdezik tőlem, milyen oldalon is állok, és kiknek írom a regényeimet. Rendre azt válaszolom, hogy nem áll szándékomban semmilyen politikai érdeket kiszolgálni, mert azon írók közé tartozom (és vagyunk még ilyenek néhányan ebben a műfajban!), akik az árkot inkább betemetik, semmint kiássák. Ezért aztán örömmel konstatálom, hogy kevés kivétellel mindenkinek tetszenek ezek a könyvek, bárhol álljon is a tisztelt olvasó a maga politikai meggyőződésében, vagy hitvilágában. Hiszem, hogy lehet úgy is történelmi regényt írni, hogy azzal nem mélyítjük tovább társadalmi ellentéteinket.

Amin most dolgozik?

Jelen pillanatban több köteten is dolgozom egyszerre. Ezek közül az egyik legfontosabb a már említett Viharlovasok-sorozat második kötete, a Vértestvérek. A kalandozások korát folytatom , s egy család történetét dolgozom fel, a lehető leghitelesebb történelmi háttérben.
Hogy a Tatárjárás-trilógia se maradjon folytatás nélkül, IV. "Kun" László király történetének feldolgozásába is belefogtam.
Mellette dolgozom egy Kleopátra-sztorin, amit kétkötetesre tervezek, lévén a hölgynek nagyon mozgalmas élete. Meglehetősen eltér majd a hollywood-i szemlélettől, mert a valódi, s nem is annyira szép, de rendkívül okos Kleopátrát szándékozom bemutatni, s hogy miért éppen úgy és azt tette, amit. Szombathelyi születésű lévén erősen kacérkodom egy Savariáról szóló, Claudius-korabeli regénnyel, és egy etruszk vonatkozásúval. Mint látható, nem zárkózom el a magyarságon kívüli történelmi témáktól sem.
Kiadót is keresek néhány kész regényemnek, közöttük az egyik a történelmi romantikába illeszthető, második világháborús téma, a másik pedig egy magyar krimi, némi afrikai helyszínnel.
Remélem, hogy úgy a már megjelent regényeim, mint az eztán piacra kerülők elnyerik a kedves olvasóközönség érdeklődését, s olyan örömmel fogják olvasni azokat, mint amilyennel én megírtam.
S ha a kedves olvasók úgy gondolják, egy találkozó keretében nem zárkózom el kellemes beszélgetésektől sem.